Bemutatkozás

Az MTA-ELTE TK Iskola és Egészség Kutatócsoport 2025. szeptember 1-jével kezdte meg működését, a Magyar Tudományos Akadémia Közoktatás-fejlesztési Kutatási Programja keretében elnyert támogatás segítségével.

A kutatás fő célkitűzése annak vizsgálata, hogy az iskolás gyerekek mentális és fizikai egészsége milyen összefüggésben áll az egészségműveltségükkel, valamint egészségmagatartásukkal, és hogy az iskola milyen közvetítő szerepet játszik ezekben a kapcsolatokban. A tanulók mentális terhelése és egészségügyi problémái, valamint egészséggel kapcsolatos tudása és egészségmagatartása közötti összefüggések vizsgálata nemcsak Magyarországon, hanem nemzetközi szinten is ritka. Kutatásunkban kiemelt figyelmet fordítunk annak feltárására, hogy az iskolai környezet – beleértve a tananyagot, a pedagógiai módszereket, a pedagógusok és kortársak támogatását, valamint az iskolai egyenlőtlenségeket – milyen mechanizmusokon keresztül befolyásolja a tanulók egészségértését, egészségmagatartását, és ezek révén mentális és fizikai egészségét. Várakozásaink szerint eredményeink hasznos információkat nyújtanak a diákok, tanárok, szakemberek és szülők számára az egészségtudatosság kialakításához. Politikai és gazdasági szinten alapot biztosítanak olyan átfogó iskolai egészségnevelési programok és közpolitikák kidolgozásához, melyek hosszú távon hozzájárulhatnak a közegészségügy és az oktatási rendszer eredményesebb működéséhez.

A kutatócsoportot Dr. Győri Ágnes vezeti.

 

Legutóbbi bejegyzések

Szisztematikus szakirodalmi áttekintésünk az iskoláskorú gyermekek egészségműveltségéről

Az egészségműveltség gyermek- és serdülőkorban az egészség egyik legfontosabb meghatározó tényezője, a rá ható társadalmi és környezeti tényezőkről szóló ismeretek azonban széttagoltak a külföldi szakirodalomban. Kutatócsoportunk szisztematikus szakirodalmi áttekintése ezeket a bizonyítékokat összegzi: több ezer találat szűrése után 52 tanulmány elemzése alapján mutatja be, mely társadalmi dimenziók mentén különbözik leginkább a fiatalok egészségműveltsége, és milyen gyakorlati lépések következnek ebből a pedagógusok és az oktatási intézmények számára.

Kiadványunk a középiskolások egészségtudatosságáról és egészségműveltségéről

Kutatócsoportunk 2026 tavaszán 734 középiskolás körében végzett kérdőíves vizsgálatot a diákok egészségműveltségéről és egészségtudatosságáról. A kiadvány tíz témában mutatja be az eredményeket – többek között azt, hogy a diákok milyen ajánlott és kerülendő élelmiszereket fogyasztanak a hétköznapokon, mit tudnak az egyes élelmiszerek tápanyagtartalmáról, mennyire tájékozottak étkezési kérdésekben, és mennyire tudják ezt a tudást a gyakorlatba átültetni.

Részvétel az Magyar Tudományos Akadémia KfKP Szimpóziumán

2025. december 3-án kutatócsoportunk részt vett a Magyar Tudományos Akadémia Közoktatás-fejlesztési Kutatási Program tudományos szimpóziumán. A rendezvényen a kutatási program első négyéves kutatási ciklusát befejező kutatócsoportok mutatták be eredményeiket, valamint sor került elismerő okleveleik átadására és az új kutatócsoportok bemutatására is. 

Dr. Kiss Anna sikeres doktori védése

Kutatócsoportunk tagja, Dr. Kiss Anna november 20-án summa cum laude minősítéssel megvédte "Tudástérképezés és tudásfeltárás a bizonyítékokon alapuló orvos- és egészségtudomány (EBM) sportnevelési célú közvetítésében" című doktori értekezését az ELTE PPK Neveléstudományi Doktori Iskola Sport és Egészségnevelés programjában.

Gratulálunk Annának a sikeres védéshez!